Fókuszban az emberkereskedelem elleni küzdelem
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya - az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálásával - szakmai kerekasztal megbeszélést tartott, az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében, 2019. november 19-én Győrben.
A rendezvényen – többek között - az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának szakembere ismertette a szervezet tevékenységét, az emberkereskedelem visszaszorítása, megelőzése érdekében végrehajtott programjait, eddig elért eredményeit. A résztvevők esetmegbeszéléseket folytattak és egyeztették a további közös feladatokat. A megbeszélésen a rendőrség mellett részt vettek a bíróság, az ügyészség, a kormányhivatal, önkormányzatok, gyermekvédelmi intézetek és civil, valamint egyházi szervezetek képviselői is.
A program célja az emberkereskedelem elleni közös küzdelem érdekében történő együttműködés és kommunikáció élénkítése mellett, az emberkereskedelem áldozatainak segítését célzó mechanizmus megyei szintű megvalósítása az érintett szervezetek részvételével.
![](/sites/default/files/inline-images/IMG-274865077e670678507668f2ecab3900-V.jpg)
Az áldozattá válás megelőzése érdekében a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei az alábbiakat tanácsolják:
- Ne higgyen a túlságosan csábító ajánlatoknak, csakis megbízható és ellenőrizhető állásajánlatokra jelentkezzen!
- Mielőtt igent mondana egy külföldi állásajánlatra, előtte szerezzen be információkat a munkaadóról és a várható munkakörülményekről!
- Nyelvtudás nélkül semmiképpen ne vállaljon el külföldi munkalehetőséget!
- Gyanakodjon, ha egy külföldi munkalehetőségről szóló hirdetésben „könnyű” vagy „erotikus” munkát ígérnek, nem elvárás sem a nyelvtudás, sem a szaktudás!
- Legyen mindig Önnél a magyar nagykövetségek, konzulátusok és a rendőrségnek a telefonszáma, továbbá azon segítő szervezetek elérhetősége is, ahová baj esetén fordulhat!
- Hozzátartozójának hagyjon otthon fénymásolatot az útleveléről, személyi igazolványáról, valamint egy nem túl régi fotót magáról!
- Mindig tartsa magánál személyes iratait. Amennyiben hivatalos ügyeinek intézésébe más személyt is bevon, iratait ne adja át neki, az ügyintézésnél Ön is személyesen legyen jelen!
- Mindig tartalékoljon annyi pénzt, amennyiből haza tud utazni és ne engedje, hogy anyagi függőségben és kiszolgáltatottságban tartsák!