Folytatódik a "Házhoz megyünk" Monoron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A MonoriRendőrkapitányság szakemberei adtak prevenciós tanácsokat.

A „Házhoz megyünk” a Rendőrség megelőző-vagyonvédelmi programja, amelyet országosan 2015-ben vezettek be. A program célja, hogy a lakosság vagyonbiztonságának növelése érdekében olyan közös tájékoztató kampány induljon, amely hiteles forrásból, szakértőktől származó információkkal segít a veszélyhelyzetek elkerülésében, illetve a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges lehetőségek kiaknázásában.

A program keretében 2017. szeptember 27-én a Monori Rendőrkapitányság szervezésében a monori Művelődési Házban Pap Tatjana r. százados a helyi rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója a pedagógusoknak tartott előadást  az ifjúkori bűnözésről, az iskolákban előforduló leggyakoribb bűncselekményekről, az áldozattá- és a bűnelkövetővé válás megelőzési lehetőségeiről, valamint a bűnözés összefüggéseiről, büntetőjogi szabályozásáról. Ezt követően a térség nyugdíjas klubjainak tartott bűnmegelőzési előadást az idősek sérelmére elkövetett jogsértő cselekmények jellemzőiről, módszereiről és azok megelőzési lehetőségeiről.

A programindító előadást követően a programon résztvevő diákoknak Szabó Tamás Béla a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság informatikai szaktanácsadója tartott előadást az internethasználat veszélyeiről.

A programsorozat keretében toborzásra is sor került, amelynek során a rendőrség állományának utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A szervezők minden olyan diákot vártak, akik pályaorientációjukban a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat. A toborzón az érdeklődő tanulók betekinthettek a rendőri hivatás sokszínűségébe és választ kaphattak arra a kérdésre is, hogy milyen előnyökkel jár rendőrnek lenni. A programon bemutatták többek között a Monori Rendőrkapitányság Közrendvédelmi-, Bűnügyi- és Vizsgálati Osztályának tevékenységét is.

Az egész napos program keretében az alábbi információs pontokat lehetett megtekinteni, illetve tájékoztatást kérni:

  • Monori Polgármesteri Hivatal
  • Monori Polgárőrség
  • Maglódi KEF
  • Monori Védőnői Szolgálat
  • Monor és Térsége Integrált Család- és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat
  • Aegon Biztosító
  • Mon-da Kft.
  • Monori Rendőrkapitányság Bike Safe program

A program zárórészeként lakossági fórumot tartott Dr. Zsombok László Monor város polgármesetere, illetve Zahorecz Sándor r. alezredes a Monori Rendőrkapitányság vezetője. A lakossági fórumon összefoglalásra került a „Házhoz megyünk” program lényege és célkitűzései, továbbá a megjelentek kérdéseket intézhettek a program szervezői felé.

"

"

"

"

<< Vissza az előző oldalra