Folytatódik az „őrmesterképzés” Pécsett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Megelőzési és Értékelő Alosztálya az idei nevelési évben is folytatja óvodáskorú gyermekek számára meghirdetett bűn- és baleset-megelőzési programsorozatát, mely az "Őrmesterképző" nevet viseli.

A program célja - melynek fontosságát az óvodák, illetve a szülők visszajelzései folyamatosan igazolják -, hogy az óvodás korú gyermekek életkori sajátosságainak megfelelően közvetítse a rendőrség munkáját, a szabályok betartásának fontosságát, az idegenekkel szembeni magatartást, a különböző veszélyhelyzetek kezelését. Az előadásokon helyet kap a baleset-megelőzés, valamint a gyakorlati kerékpáros és gyalogos közlekedés szabályainak elsajátítása is.

Ezek az ismeretek a gyerekek számára érthető módon, változatos formában kerülnek átadásra, kreatív eszközökkel, interaktív játékok alkalmazásával. Több óvodában már a program megkezdése előtt rendőri tájékoztatást kaptak a szülők az előadások tematikájáról, céljáról, fontosságáról.

A programban részt vevő hét pécsi és Pécs környéki településen működő óvodába öt alkalommal látogat el a projekt felelőse, dr. Gáborné Kiffer Krisztina r. őrnagy. A tervek szerint a záró rendezvényre több mint 300 óvodás kap meghívást a rendőrségi objektumba. 

 

<< Vissza az előző oldalra