„Gondold át!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több mint 200 középiskolás diák vett részt a bűnmegelőzési színházi előadáson a Pécsi Művészeti Gimnáziumban.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2022. március 23-án a Pécsi Művészeti Gimnáziumban rendezte meg közös bűnmegelőzési rendezvényét, a „Gondold át!” színházi performanszt.

A színpadon egy megtörtént kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményt láthatott a közönség. A bűntetőeljárás rendőrségi szakaszának bemutatását követően egy perszimuláció következett. A színdarabot a közönséggel való interaktív beszélgetés követte, amelynek során a résztvevők szabadon kérdezhettek a bírósági és rendőrségi szakemberektől. 

A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők felismerjék a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetési formáit, ne váljanak elkövetőkké, illetve áldozatokká, továbbá a bírósági szervezettel, az igazságszolgáltatással kapcsolatban szélesítsék ismereteiket.

A program több szervezet összefogásával jött létre. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság mellett részt vett benne a Pécsi Törvényszék, a Baranya Megyei Főügyészség, az Oktatási Hivatal Pécsi Pedagógiai Oktatási Központja, valamint a Pécsi Művészeti Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum.

 

<< Vissza az előző oldalra