„Gondolkozz! – Változz!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési kiállítást rendeztek Kiskunfélegyházán.

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság és a Kiskun Múzeum a „Gondolkozz! – Változz!” című bűnmegelőzési program keretében Kiskunfélegyházán bűnmegelőzési kiállítást szervezett. A rendezvényt 2015. április 23-án Csányi József, a város polgármestere és Timafalvi László r. alezredes, a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság vezetője nyitotta meg.

 

A minden korosztályt megszólító esemény keretén belül az érdeklődők találkozhatnak a budapesti Rendőrmúzeum „Vigyázz magadra!” című vándorkiállításával is, mellyel a gyermekek és szüleik figyelmét hívja fel a rendőrség a különböző veszélyhelyzetekre, a bűnmegelőzésre, az áldozattá válás elkerülésére, a nyári szünidő hasznos eltöltésére.

 

A rendezvényen fényképeken keresztül ismerhetik meg a látogatók a bűnügyi technikai munkát, azt, hogy a büntetőeljárások során rögzített nyomokat a Bűnügyi Szakértő és Kutatóintézet munkatársai hogyan vizsgálják és értékelik. A megnyitón az Intézet munkatársa, Bozó Csaba r. alezredes, igazságügyi szakértő tartott érdekes előadást a rovartanról, tevékenységükről.

 

A kiállítás harmadik része egy interaktív jellegű helyszín bemutatás, melynek címe: Tetthely! –a  kérdés, hogy a látogató mint szereplő, milyen nyomozó lenne. Az érdeklődők kipróbálhatták tehetségüket rendőrök segítségével.

 

A kiállításon a résztvevők részére a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai Osztály munkatársai tartottak bemutatót a megnyitó ideje alatt.  Az udvaron a Bűnügyi és Szakértői Kutatóintézet munkatársai mutatták be a mobil labort.

 

A kiállítás 2015. május 18-ig megtekinthető, melyre a rendőrség és a Múzeum is vár minden érdeklődőt.

 

<< Vissza az előző oldalra