Gyerekrablások: városi legenda

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Budapesten 1995. május 31-én raboltak el egy, az iskolából hazafelé tartó tanulót. Minden más a városi legenda körébe tartozik.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a közösségi médiából és az onnan származó értesülésekre hivatkozva sorozat jelleggel értesül arról, hogy a főváros több nevelő és oktató intézetéből arra illetéktelenek próbálnak magukkal vinni gyermekeket. Ezekkel a bejegyzésekkel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság előtt jelenleg egyetlen olyan bejelentés ismert, amely szerint 2013. szeptember 2-án egy feltehetően zavart nő megjelent egy Budapest XIII. kerületi tanintézetben, és ott iskolai foglakozásra hivatkozva megpróbált magával csalni egy tanulót. Jelenleg az sem egyértelmű, hogy az „iskolai foglalkozást” a tanintézetben vagy azon kívül tartotta volna meg, illetéktelenül.

Tény, hogy a nevelők határozott fellépésének köszönhetően az ismeretlen szándéka – bármi is volt az – meghiúsult. Tény, hogy a történtekről az intézmény fenntartója négy nappal később értesítette a rendőrséget. Tény, hogy a rendőrség a 40 év körüli, sovány testalkatú, ápolatlan megjelenésű, zavart viselkedésű nőt elszámoltatása érdekében keresi. Az ismeretlen nőről a tanintézet dolgozóinak közreműködésével grafika készült.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a közösségi média használóit, a médiatartalom-szolgáltatók munkatársait, hogy használják felelősen a nyilvánosságot.

<< Vissza az előző oldalra