Ha nyár, akkor tábor!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyári táborokat szerveztek, illetve gyermektáborokban tartottak prevenciós foglalkozásokat Győr-Moson-Sopron megyei bűnmegelőzési szakemberek.

A Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tábort szervezett 2020. június 27-e és július 3-a között általános iskolások részére. A tábor célja az volt, hogy a gyerekek megismerhessék a rendőri munkát, valamint megtanulják, hogyan tudják saját maguk és társaik életét biztonságosabbá tenni. A táborlakók részére a rendőrök mindennap izgalmas programokat szerveztek, ahol a fiatalok a kábítószer-használat megelőzése, az internetbiztonság, a konfliktuskezelés és a szabálykövetés témaköreiből - például játékos vetélkedőkön keresztül - sok hasznos információ birtokába jutottak.  

A Nyitott Kapu-Vár térségi szociális szolgáltató központ Angyalbőrben elnevezésű táborában - 2020. július 2-án - 120 gyermek vehetett részt a rendőrök izgalmas foglalkozásain, többek között a Szabadítsátok ki Gordont elnevezésű szabadulós játékon, amelynek célja felkészíteni a fiatalságot az online és iskolai zaklatás megelőzésére és megoldására.

Az interaktív játékos foglalkozást Walczer Zsuzsanna r. őrnagy vezette Princzes Adrienn r. őrnagy közreműködésével. Vállalkozó kedvű gyermekek - Varga András r. főhadnagy irányításával - egy akadálypályán próbálhattak ki, milyen az úgynevezett részeg szemüveggel - bódult vagy tudatmódosult állapotot imitálva - különböző feladatokat végrehajtani. A beszélgetés során a rendőrök felhívták a figyelmet a nyár veszélyeire, illetve arra, hogy mikor szabad/kell a 112-es hívószámot tárcsázni.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a Győri Rendőrkapitányság Közlekedési Osztály munkatársai - 2020. július 3-án - a Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium nyári napközis táborában szintén foglalkozásokat tartottak gyermekeknek a baleset-, és bűnmegelőzés témakörében. A prevenciós szakemberek változatos és érdekes feladatokat megoldva beszélgettek a jó és a rossz közötti különbségekről, a mindennapi élet, valamint a közlekedés szabályainak fontosságáról, azok betartásáról.

A gyermekek a kerékpáros közlekedési szabályok interaktív módon történő áttekintése és a kerékpár kötelező felszereléseinek gyakorlati bemutatója után a helyszínen felállított kerékpáros ügyességi pályán be is mutathatták tudásukat.

A sok-sok élménnyel és tudással gazdagodott gyerekek egyebek között most már biztosan tudják, hogy:

  • A szabályokat saját érdekükben be kell tartani, megszegésüknek komoly következményei lehetnek.
  • Az interneten csak olyan képet, vagy tartalmat szabad megosztaniuk, amit minden körülmény között fel tudnak vállalni.
  • Konfliktusaikat soha ne erőszakkal oldják meg.
  • Ne engedjenek társaik nyomosának és merjenek nemet mondani a kábítószerekre.
  • Magabiztosan tudniuk kell szüleik nevét, telefonszámát, lakcímüket.
  • Mindig a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen keljenek át az úttesten.
<< Vissza az előző oldalra