Hallgatnak a rendőrre a diákok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri jelenlétre és bűnmegelőzési előadásokra is igény van az iskolákban

Szakmai megbeszélést folytatott a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztálya a Tolna megyei tankerületi igazgatókkal. A 2014. február 12-ei rendezvény célja a bűnmegelőzési tevékenységekkel kapcsolatos egyeztetés és tapasztalatcsere volt, valamint a felmerülő igények megtárgyalása.
A főkapitányságon tartott értekezleten elhangzott, hogy a rendőrség munkájának egyik kiemelt szeglete a bűnmegelőzés és az áldozatvédelem, az iskolákban pedig mindkettőre egyre nagyobb szükség van.
A tankerületi igazgatók egybehangzó véleménye szerint az iskolákban folyó bűnmegelőzési program már hosszú évek óta sikeresen működik. Ez egészült ki a tavalyi évben az iskolai bűnmegelőzési tanácsadók (IBT) munkájával. A rendőri jelenlét, valamint a fiatalokat érintő témák megtárgyalása a tapasztalatok szerint preventív hatással van a fiatalokra, emellett pedig a diákok jobban elfogadják a rendőröktől a tanácsokat, mint a pedagógusoktól vagy a szülőktől. Tolna megyében jelenleg 2 rendőr látja el az IBT feladatokat.

<< Vissza az előző oldalra