Házhoz megyünk Kapuváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési programok egy városban, két helyszínen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály prevenciós szakemberei a Kapuvári Rendőrkapitányság munkatársaival közösen szerveztek vagyonvédelmi tanácsadást Kapuváron 2019. október 12-én, a rendőrség „Házhoz megyünk” országos programjának keretében.

A tájékoztatás elsősorban az otthonok védelmére, a betöréses lopások megelőzésére terjedt ki, de a szakemberek az idősebb korosztály figyelmét is felhívták a sérelmükre leggyakrabban elkövetett bűncselekményekre, különösen a trükkös lopásokra, csalásokra és az árubemutatókkal együtt járó jogsértésekre.

A kerékpárjuk biztonságáért tenni akaróknak pedig lehetőségük volt, hogy regisztrálják biciklijüket a Bikesafe programba. A résztvevők a regisztráció mellett hasznos tanácsokat kaptak a kerékpáros közlekedés szabályaival, valamint járműveik biztonságos lezárásának lehetőségeivel kapcsolatban is.

BikeSafe

 Szintén ezen a napon, Kapuváron még egy helyszínen találkozhattak az érdeklődők a rendőrség szakembereivel, a vagyonvédelmi tanácsadás egy gasztronómiai fesztiválon folytatódott. A bűnmegelőzési program célja az volt, hogy felhívja a lakosság figyelmét a trükkös lopások, lakásbetörések, idősek sérelmére elkövetett csalások megelőzésére.

Házhoz megyünk

A helyszínen többek között az alábbi tanácsok megfogadását javasolták az előadók:

  • Pénztárcáját, bankkártyáját, iratait ruházata belső zsebeiben, mások által nehezen hozzáférhető helyen tartsa!
  • Vásárláskor ne tegye tárcáját a bevásárlókocsiba, kosárba, jól látható helyre, mert ezzel növeli a tolvajok esélyeit!
  • Otthonában az ajtókat minden esetben zárja be, még ha csak egy percre is távozik a lakásból, akár csak a kertbe, az udvarra, vagy a szomszédba! 
  • Bejárati ajtajára szereltessen jó minőségű biztonsági zárakat, láncot, amelyeket minden esetben használjon is!
  • Ne tartson otthonában nagyobb mennyiségű készpénzt, nagyobb értékű, de nem mindennap használatos ékszereket!
  • Ha valaki hivatalos jelleggel érkezik otthonába, kérje el az igazolványát, hívja át a szomszédot, szükség esetén kérjen segítséget!
  • Soha ne adjon át pénzt olyan idegennek, aki bajba jutott rokonának megbízásából kéri azt Öntől!
<< Vissza az előző oldalra