Házhoz megyünk Mátészalkán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az érdeklődők legközelebb 2020. augusztus 6-án találkozhatnak az országos bűnmegelőzési programmal.

A rendőrség a 2015 őszén útjára indított Házhoz megyünk elnevezésű országos kampánysorozatát idén is folytatja. A programban – az eddigiekhez hasonlóan – a rendőrség mellett részt vesznek az érintett önkormányzatok, a helyi polgárőrség, az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területi képviselői, szakemberei. Az országos kampánysorozat fő célja, hogy szakemberektől származó információk közreadásával a rendőrség segítse a közbiztonság növelését, és javítsa az állampolgárok önvédelmi képességét.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai a prevenciós programmal legközelebb 2020. augusztus 6-án 10-13 óráig Mátészalkán, a Polgármesteri Hivatal előtt várják az érdeklődőket. A szakemberek az információs ponton tájékoztatást adnak a különböző korosztályoknak megfelelő bűnmegelőzési programokról, illetve igény esetén személyes tanácsadásra is lehetőség nyílik a vagyonvédelem, az internet veszélyei, a drogprevenció, az áldozatvédelem és a családon belüli erőszak témakörében. Az érdeklődők a BikeSafe programba ingyenesen regisztráltathatják kerékpárjukat a helyszínen.

A kerékpárlopások megelőzése érdekében fogadják meg a rendőrség bűnmegelőzési ajánlásait:

  • Készítsen fényképet kerékpárjáról, illetve vásárláskor az alvázszámát, egyedi azonosítóját jegyezze fel.
  • Minden esetben zárja le a kerékpárt akkor is, ha csak rövid ideig lesz távol.
  • Lakatok, zárak közül válasszon a megbízhatóbbak közül.
  • Közterületen a biciklit lehetőleg forgalmas helyen, fix ponthoz lakatolja hozzá úgy, hogy arról ne lehessen leemelni.
  • Abban az esetben, ha hosszabb időre zárja le kerékpárját, csak a szükséges kiegészítőket hagyja rajta!
  • Regisztrálja biciklijét a rendőrség által elindított BikeSafe vagyonvédelmi programban, melyről bővebb tájékoztatást a www.bikesafe.hu honlapon keresztül olvashat.

 

<< Vissza az előző oldalra