Házhoz mentünk a fesztiválon is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja a „Házhoz megyünk!” elnevezésű kampányát. Legutóbb a Kazincbarcikán megrendezett Kolorcity Fesztiválon vendégeskedett a bűnmegelőzési program.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai 2021. augusztus 17-én és 18-án a Kolorcity Fesztiválon várták az érdeklődőket. A rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei látták el vagyonvédelmi tanácsokkal a látogatókat, illetve tájékoztatást nyújtottak az áldozattá válás megelőzésének lehetőségeiről.

A „Házhoz megyünk” program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat, és közvetlen ajánlásokat. A helyszíneken az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket és azok működését is.

A rendezvényen a kapitányság bűnmegelőzési szakemberei mellett iskolaőrök, és a Miskolci Rendvédelmi Technikum tanulói is részt vettek, segítve a program sikeres lebonyolítását.

 

<< Vissza az előző oldalra