Házhoz mentünk Sopronban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A prevenciós program keretében ezúttal a városi korcsolyapálya látogatóit szólították meg a szakemberek 2022. január 29-én a délelőtti órákban.

A rendőrség „Házhoz megyünk” programjának célja, hogy az érdeklődők egy kötetlen beszélgetés során tudják feltenni kérdéseiket a rendőröknek. A rendezvényen a hozzá forduló felnőtteket személyre szóló vagyonvédelmi tanácsokkal látta el Babelláné Lukács Katalin rendőr őrnagy a Soproni Rendőrkapitányság kiemelt bűnmegelőzési főelőadója. A fiatalabb korosztály az őket érintő legfontosabb témákban, mint a drogprevenció és a biztonságos internetezés, illetve a baleset-megelőzés kaphatott hasznos felvilágosítást. A gyerekek egy kvíz segítségével számot adhattak a megszerzett tudásukról, aki hibátlanul töltötte ki a tesztet ajándékot kapott.

..

A sok jó tanács között az alábbiak is elhangzottak:

  • Leszegett fejjel, telefont nyomkodva tilos átmenni az úttesten!
  • Már az egészen kicsi gyerekeknek is meg kell tanítani, hogy hogyan lehet a gyalogátkelőhelyeken biztonságosan átmenni!
  • Konfliktusainkat sohasem szabad erőszakkal megoldani, törekedni kell a problémák megbeszélésére!
  • A jó hecc és a bűncselekmény között nagyon kicsi a határ. Tetteinkért saját magunknak kell felelősséget vállalnunk!
  • Csak olyan képet szabad magunkról az internetre feltölteni, amit minden körülmények között fel tudunk vállalni!
  • Bankkártya adatainkat csak a bank online fizetésre létrehozott oldalán, vagy a fizetési közvetítő által működtetett biztonságos oldalon szabad megadni, a kereskedő oldalán, vagy emailben soha!
  • A kábítószerfogyasztás bűncselekmény Magyarországon!
  • Minden drog veszélyes, a legális drogok is ártalmasak, ezeket is csak a szabályok szigorú betartása mellett lehet fogyasztani!
  • Pénztárcát, bankkártyát, iratainkat ruházatunk belső zsebeiben, vagy mások által nehezen hozzáférhető helyen kell tartani!
  •  Értéktárgyait ne tegye be addig előre az autóba, amíg hátul a csomagtartóba pakol!
<< Vissza az előző oldalra