„Hova menekült Ruzsa Sándor?”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség is képviseltette magát a 15. alkalommal Kiskunfélegyházán megrendezett Libafesztiválon.

A két napos családi, gasztronómiai és hagyományőrző rendezvényen 2013. szeptember 7-én a kiskunfélegyházi rendőrök különböző interaktív programokkal igyekeztek a családokat, de leginkább a fiatalokat bevezetni a munkájuk érdekes, szerteágazó világába.

 

A városi bűnmegelőzési előadó rendhagyó úton teremtette meg annak a lehetőségét, hogy nyomozói, illetve bűnügyi technikai szerepkörben kipróbálhassák magukat a fiatalokat. Az érdeklődő gyermekek feladata ugyanis az volt, hogy egy játékos kalandtúra keretében megtalálják a legendás betyárt, Rózsa Sándort.

A történet szerint Rózsa Bandi és testvére, Sándor előző éjszaka „vereködést” szítottak a közeli kocsmában.  Bandit a pandúrok cellába zárták és vallatóra fogták, sikertelenül. A résztvevő gyermekeknek kellett felgöngyölíteni a bűncselekményt a kialakított nyomok alapján, a bűnügyi technika eszközeivel. A felderítés a rendőrség udvarán kezdődött. A nyomok a Petőfi Házba vezettek, ahol ugyan a gyanúsítottat nem találták, viszont félegyházi nótákat és kunsági lépéseket tanulhattak.

Egy önkéntes fiatalokból álló csoport - akikkel a kapitányság már korábban is együtt dolgozott - kisfilmje vezette rá az ifjú nyomozókat, hogy hová menekült Rózsa Sándor. A történet korhűségét a Kiskun Múzeum segítségével kialakított cella berendezésével valósította meg a kapitányság.

 

A három állomásos kalandtúrán résztvevő közel 200 gyermek és szülő számos új élménnyel gazdagodott. A program szervezői - a megyei baleset-megelőzési bizottság jóvoltából - ajándéktárgyakkal is emlékezetesebbé tették a játékosok napját.  

<< Vissza az előző oldalra