Idősek Világnapja Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számára is kiemelten fontos az időskorúak védelme.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává. A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság számára fontos, hogy felhívja a figyelmet – az egyik legvédtelenebb korosztály – az időskorúak áldozattá válásának megelőzésére.  A bűnmegelőzési szakemberek előadásokkal, az időseket ért bűncselekmények módszereinek megismertetésével szeretnék csökkenteni az áldozattá válás kockázatát. Az idős, védtelen emberek esetében alapvető fontosságú a rendszeres, segítő célzatú ellenőrzés, a közvetlen és gyors tájékoztatás, amelyben a rendőrség, a különböző civil szervezetek, valamint a családtagok és a közeli ismerősök szerepe is kulcsfontosságú.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának kiemelt főnyomozója, Varga Sándor r. alezredes 2019. október 1-jén a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat V. Számú Szakmai Egységének Idősek Klubjában megtartott előadása során megtörtént eseteken keresztül hívta fel a nyugdíjasok figyelmét azokra az élethelyzetekre, amelyekkel a mindennapokban is találkozhatnak. Hangsúlyozta, hogy az elkövetők a sértettek korát, egészségi állapotát, hiszékenységét, jószívűségét, valamint jóhiszeműségét használják ki és károsítják meg a gyanútlan áldozatokat.

Az időskorúak védelme azzal biztosítható leginkább, ha segítünk nekik a megelőzési módszerek, valamint eszközök megismerésében.

Kérjük, hogy fogadják meg bűnmegelőzési tanácsainkat és ajánlásainkat közvetítsék idősebb rokonaiknak, ismerőseiknek is!

  • Ne engedjenek be senkit a lakásba, akinek személyazonosságáról nem győződtek meg hitelt érdemlően, még akkor se, ha hivatalos szerv, vagy vállalat képviselőjének mondja magát!
  • A nyugdíjfolyósító, valamint a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek. Ezek az igazolványok a legtöbb esetben csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, amelyeket az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. Amennyiben mégsem teszik meg, kérni kell, hogy igazolják magukat. Ha a felszólításnak nem tesznek eleget, nem szabad beengedni őket a lakásba, de még az udvarra sem!
  • Amennyiben a hívatlan vendég már akaratuk ellenére belépett otthonukba, ne hagyják egy pillanatra sem felügyelet nélkül! Amennyiben kellő határozottsággal lépnek fel, meghátrál és távozni fog.
  • Amikor a „látogató” távozik, írják fel a gépkocsija rendszámát, színét, típusát!
  • Ha mégis megtörtént a lopás, az elkövető által megfogott, használt tárgyakat ne dobják ki, ne mossák le, mert ezek nagy segítséget jelentenek a későbbi nyomozásban!
  • Amennyiben unokájuk, hozzátartozójuk nevében, illetve vele kapcsolatban ismeretlen személy keresi telefonon, kérjék el a hívó fél telefonszámát és szakítsák meg a beszélgetést!
  • Hívják fel azt a hozzátartozójukat, akire a telefonáló hivatkozott és ellenőrizzék a hívás valóságtartalmát!
  • Idegenek előtt, nyilvános helyen családi kapcsolataikról, magánügyeikről ne beszéljenek! Ezekkel az információkkal a bűnelkövetők visszaélhetnek.
  • Amennyiben árubemutatóra kapnak meghívást, erről tájékoztassák fiatalabb hozzátartozójukat, illetve amennyiben lehetséges, kísérjék is el Önöket a programra!
  • Ha ismeretlen, külföldi telefonszámról érkezik hívás, ne fogadják, illetve semmiképpen se hívják vissza azt!
  • Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válnak, azonnal értesítsék a Rendőrséget a 112-es segélyhívó számon!

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a rendőrség megelőző intézkedései és segítségnyújtása mellett elengedhetetlen a fokozott odafigyelés, a törődés és a társadalmi összefogás!

 

<< Vissza az előző oldalra