Ifjú polgárőrök Debrecenben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési előadást tartott fiatal polgárőröknek a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője.

A Debreceni Polgárőr közösségi házban 2017. június 21-én tartott előadást Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője 18 fiatalnak, akik ifjú polgárőrként szeretnének tenni a város közbiztonságáért.

Az ifjú polgárőrök felnőtt polgárőr társaikkal, illetve rendőrökkel közösen olyan helyeken látnak el szolgálatot, amelyek a saját korosztályuk által leginkább látogatottak, így különösen sportrendezvényeken, szórakozóhelyek környékén, fesztiválok és koncertek helyszínein. A feladatuk, hogy közreműködjenek a bűnelkövetővé, illetve áldozattá válás megelőzésében.

Tevékenységükhöz elengedhetetlen, hogy az ifjú polgárőrök tisztában legyenek a rájuk vonatkozó, illetve őket megillető jogokkal és kötelezettségekkel, valamint a korosztályukat érintő és veszélyeztető bűnügyi, valamint közlekedésbiztonsági helyzettel.

A képzésen szó esett a polgárőrök jogállásáról, a fiatalok által leggyakrabban elkövetett bűncselekményekről, a kábítószer-fogyasztás felismerésének, kezelésének lehetőségeiről, valamint a nyári szünidő veszélyeiről és ezek megelőzésének lehetőségeiről.

<< Vissza az előző oldalra