Információs pontok a bűnmegelőzésért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bács-Kiskun megye újabb három településén létesültek információs pontok.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács egyedi támogatásával a Pusztán Hatan – Újratöltve, avagy hat megye rendőrségi összefogása az alföldi külterületeken és tanyákon élők biztonságáért című projekt – a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság koordinálásával – a héten továbbfolytatódott Bács-Kiskun megyében.

A kedvezményezett települések listáját tartalmazó, a 2019. július 5-i 118. számú Magyar Közlönyben megjelent Kormányhatározat alapján a megyei főkapitányság osztályvezetője 2019. augusztus 7-én újabb három településén adott át úgynevezett bűnmegelőzési információs pontot. Az életnagyságú rendőr makettek felállítási helyeit a települések vezetőinek véleménye alapján választották ki a lakosság által leggyakrabban látogatott közösségi terek közül.

Az 1400 lélekszámú Kunbaján, a község élelmiszerboltjában helyezték el a prevenciós információkkal feltöltött makettet.

Sükösdön a Művelődési Ház képviselői fogadták az átadásra megjelent bűnmegelőzési és rendészeti szakterületek rendőreit. Egyben jelezték, hogy a jövőben a velük egy épülettömbben lévő könyvtárral közösen tervezik a makett hasznosítását a lakosság szélesebb körű elérése érdekében.

Csengődön Lajter Ferenc polgármester és dr. Boldoczki Krisztina jegyző a sportpályáján – a nyári diáktábor prevenciós napján megjelenve – vette át az installációt. Azt a helyi önkormányzat ügyfélvárójában állítják ki, biztosítva a makett e célra kialakított tároló zsebeiből az állampolgárok számára a prevenciós tájékoztató anyagokat.

A rendőrségi információs pontok kihelyezése révén a települések lakossága több témában – így a trükkös lopások, a termény- és vegyszerlopások, a személy- és vagyonbiztonság – juthat olyan bűnmegelőzési információkhoz, melyek hatására erősödik önvédelmi mechanizmusuk az egyes bűncselekmények megelőzése érdekében.

 

Vagyonvédelmi tanácsok az áldozattá válás megelőzése érdekében:

• Otthonába ne engedjen be idegeneket, kerülje a házaló árusoktól vásárlást!

• Ne tartson otthonában a szükségesnél nagyobb összegű készpénzt!

• A lakása, háza ajtaját, kapuját akkor is tartsa zárva, amikor otthon tartózkodik!

• Ingatlana védelme érdekében lehetőségeihez mérten használjon vagyonvédelmi eszközöket: biztonságos kerítést, ablakrácsot, riasztókat, jelzőberendezéseket!

<< Vissza az előző oldalra