Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadók képzése Győrben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A megyei rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya hat megye iskolai bűnmegelőzési szakemberei részére tartott regionális továbbképzést.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a régió Iskolai Bűnmegelőzési Tanácsadóit fogadta egy színvonalas és változatos előadássorozat, valamint tapasztalatcsere céljából 2017. február 23-án.

A rendőrök és külső szakemberek a képzésen összefoglalták ismereteiket, tapasztalataikat a fokozott védelmet igénylő csoportokra - különös tekintettel a fiatalkorúakra - vonatkozóan.

A különböző szakterületekről érkező előadókon kívül a rendezvényen vendégül látták a győri Kossuth Lajos Általános Iskola igazgatónőjét és a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat szakmai vezetőjét is. A résztvevő bűnmegelőzéssel foglalkozó hivatásos állományú dolgozók így civil oldalról is megismerhették, hogy milyen esetekkel és problémákkal találkoznak a hozzájuk forduló fiatalok esetében és ők hogyan tudnak segíteni, mik a bevált módszereik, gyakorlataik.

<< Vissza az előző oldalra