Kerékpár-regisztráció és Házhoz megyünk Kurdon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A településen élők regisztráltathatták kerékpárjaikat a programban, miközben számos hasznos tanácsot is kaphattak a rendőrség munkatársától.

A dombóvári rendőrök a bűnmegelőzési program keretében ezúttal – 2019. július 31-én – egy kurdi kisboltban hoztak létre információs pontot.

Felhívták a figyelmet a nyár veszélyeire, az unokázós- és a telefonos csalások, valamint az idősek sérelmére elkövetett bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire. Az egyenruhások megkérték az érdeklődőket, hogy ne csak saját maguknak vigyenek a rendőrség által osztott szórólapokból, hanem idős hozzátartozóik részére is, akiknek hívják fel a figyelmét arra, miként kerülhető el az, hogy áldozattá váljanak. A rendőrök a bolt hirdetőtábláján számos felhívást is elhelyeztek.

kép

Az egyenruhások ismertették az érdeklődőkkel a Bike Safe kerékpár-regisztrációs program lényegét is. Azok, akik regisztráltatni akarták kétkerekűjüket, a kitelepülés alkalmával azt is megtehették.

 

<< Vissza az előző oldalra