Kerékpár regisztráció helyszínei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai várják a program iránt érdeklődőket Zalaszentgróton és Zalaegerszegen.

A „Házhoz megyünk” országos vagyonvédelmi programhoz kapcsolódó „Bike Safe” elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden, a kerékpárra vonatkozó adat és információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz.

A programra hozzák magukkal kerékpárjukat, személyigazolványukat, lakcímkártyájukat (amennyiben rendelkezésre áll, a kerékpár dokumentumait is).

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai

  • 2017. szeptember 21-én és 22-én Zalaegerszegen, a Dísz téren 14 órától 18 óráig, valamint
  • 2017. szeptember 22-én Zalaszentgróton, a Csányi tagiskola előtt 13 órától 18 óráig várják a program iránt érdeklődőket.

A résztvevők a regisztráció mellett hasznos tanácsokat is kapnak a rendőröktől a kerékpárok helyes lezárásával és a közlekedés szabályaival kapcsolatban.

A kerékpárlopások megelőzése érdekében célszerű az alábbiakra figyelmet fordítani.

- Lehetőség szerint minden esetben zárja le a kétkerekűt, még akkor is, ha csak pár percre hagyja őrizetlenül!

- Figyeljen arra, hogy lehetőség szerint erős, masszív rögzítési ponthoz erősítse a biciklit!

- Alkalmazzon olyan lakatolási technikát, amely megnehezíti az eltulajdonítást!

- Javasolt forgalmas helyen hagyni a kétkerekűt, mivel a nagy tömeg riasztóan hathat a tolvajokra.

Amennyiben kerékpárját eltulajdonították, tegyen bejelentést a 112-es segélyhívó telefonszámon!

<< Vissza az előző oldalra