Keszthelyen is „hetvenkedtek”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folytatódott a nyugdíjasoknak indított, Idősek Világnapjához kapcsolódó bűnmegelőzési versenysorozat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztálya, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával és a helyi társszervek közreműködésével „Hetvenkedő Hatvanasok” címmel új versenysorozatot indított a zalai nyugdíjas korosztály számára, melynek soron következő állomása 2017. október 17-én Keszthelyen volt.

A Balaton Színházban tartott jó hangulatú rendezvényen az idősek vagyonvédelmi, áldozatvédelmi, egészség-megőrzési előadásokat hallgattak meg. A csapatok ezután játékos feladatokban, szituációs gyakorlatokban mérték össze tudásukat a szépkorúakra leselkedő veszélyekről. A baráti társaságok a termékbemutatók, internetes vásárlások buktatóiról egy általuk átdolgozott népdalt is előadtak.

A szakemberek a személy- és vagyonbiztonság fontosságára, az egymás iránti felelősségre irányították rá a nyugdíjasok figyelmét. A résztvevőkkel több megtörtént esetet is megbeszéltek, hangsúlyozva, hogy a csalások, „trükkös lopások” elkövetői az emberi jóhiszeműségre építenek. Az elkövetők a sértettek figyelmét különféle módon terelik el, hogy az értékeiket eltulajdonítsák.

A vetélkedő a Cserszegtomaji Aranykorúak Nyugdíjas Klub csapatának győzelmével zárult.

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság témában kiadott közleménye itt érhető el.

<< Vissza az előző oldalra