Kiállok érted!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Színielőadást tartottak az emberkereskedelem elleni küzdelem jegyében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Az Európai Unió október 18-át nyilvánította az emberkereskedelem elleni küzdelem napjának. Az Országos Rendőr-főkapitányság ebből az alkalomból szervezte meg a Láthatáron Csoport és a KV Társulat Kiállok érted! című előadásának bemutatását a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon 2022. október 20-án.

Az előadás elsősorban a prostituálttá válás és emberkereskedelem veszélyeinek kitett állami gondoskodásban nevelkedő fiatalok lehetőségeit, és az áldozattá válás folyamatait mutatja be egy lakásotthonból elszökött lány történetén keresztül. A közönség soraiban lakásotthonokban élő fiatalok, valamint ügyészek, bírák, és rendőrök foglaltak helyet.   

Az előadás után drámapedagógiai foglalkozás keretében a színészek, a bűnmegelőzési szakemberek és a nézők közösen dolgozták fel a színdarabból megismert történetet.

Tanácsaink:

  • Legyen óvatos a külföldi állásajánlatokkal,
  • ébresszen gyanút, ha a hirdetés „könnyű és jól jövedelmező munkát ígér,
  • ha nincs szükség nyelvtudásra.
  • A barát, családtag, ismerős által ajánlott állás önmagában még nem garancia a megbízhatóságra,
  • tájékozódjon a munkavállalás és a külföldön tartózkodás feltételeiről.
  • Ha fogva tartották, eladták, munkára, vagy prostitúcióra kényszerítették joga van a segítséghez és a védelemhez még akkor is, ha kisebb vétséget követett el.

Ha bűncselekmény áldozatává vált, akkor hívja a 112-es központi segélyhívószámot!

<< Vissza az előző oldalra