Kifizette, de azóta sem kapta meg

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tűzifa vásárlásával kapcsolatos csalásokra hívja fel a figyelmet.

Többen jó gazda módjára, idejében megkezdik a tűzifa vásárlást.  Akár már késő tavasszal, vagy nyár elején be kívánják szerezni a tüzelőanyagot, és igyekeznek jó üzletet kötni. Ehhez az online oldalakon is keresgélnek a kedvező hirdetések között, azonban nem minden üzlet kínálkozik valóban jó vételnek is.

Az internetes csalások legjellemzőbb elkövetési módja, hogy nem létező árut próbálnak a vevőnek eladni, majd eltűnnek a kapott, interneten átutalt előleggel, vagy akár a teljes összeggel együtt

Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi napokban több hasonló eset is történt.  A piaci árnál alacsonyabb áron meghirdetett tűzifa vásárlással kapcsolatos csalások közös jellemzője, hogy a sértettek az eladásra meghirdetett tűzifa árát előre átutalták a hirdetésben megadott folyószámlára, azonban a megrendelt áru a mai napig nem érkezett meg.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányság bűnmegelőzési munkatársai ismételten óvatosságra intik a vásárlókat!

Néhány alapvető biztonsági óvintézkedés betartásával elkerülhető az áldozattá válás. Kérjük, fogadják meg tanácsainkat!

 

  • Soha ne utaljon előre készpénzt ismeretleneknek! Ha lehetőség van rá, akkor válassza az utánvétes megoldást!
  • A kedvezőnek tűnő, a piaci árnál jóval alacsonyabb árról szóló ajánlatok esetén legyen körültekintő és elővigyázatos! A kedvezőbb áron történő értékesítés esetén, mindenképp tájékozódjon az tűzifa típusával, minőségével, származási helyével kapcsolatban! Végezzen előzetesen összehasonlítást más kereskedők által közölt árakkal is!
  • A megrendelés alkalmával egyidőben egyeztesse le a kiszállítás pontos helyét és időpontját. Szakértelem hiányában a leszállított áru ellenőrizéséhez kérjen segítséget tűzifa vásárlásában jártas személytől!
  • Abban az esetben, ha az átvétel helyszínén nincs lehetőség a mérlegelésre, kérjen mérlegelést egy közelben működő tüzép telephelyen!
  • Fizetésre csak a tűzifa lerakása, minőségi és mennyiségi ellenőrzése (mérlegelés) és átvétele után kerüljön sor.
  • Ragaszkodjon hivatalos számla kiállításához, az azon szereplő adatok tartalmának valódiságához, érvényességéhez és hitelességéhez (pl. aláírás, pecsét).
  • Állandó, huzamosabb ideje működő, megbízható helyről, online kereskedőoldalról történő vásárlást részesítsen előnyben!
  • Online vásárlás alkalmával mindig ellenőrizze az eladót korábbi visszajelzések, közzétett adatok alapján!

Ha mégis bűncselekmény áldozatává vált értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es segélyhívón.

 

<< Vissza az előző oldalra