Kihelyezett nyílt nap Tószegen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Diákok zsivajától volt hangos a tószegi iskola udvara.

A Szolnoki Rendőrkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a Tószegi Általános Iskolában tartottak 2019. június 11-én nyílt napot. Az iskola udvarán összegyűlt tanulók megismerkedhettek a rendőrség, a katasztrófavédelem, a honvédség, a büntetés-végrehajtás, valamint az együttműködő civil szervezetek munkájával, és azok technikai eszközeivel.

A bátrabbak összemérhették gyakorlati tudásukat az udvarban felállított kerékpáros közlekedési pályán, de nagy élmény volt az úgynevezett „részeg szemüveg” kipróbálása is. Eközben a szakemberek bűn – és balesetmegelőzési tanácsokkal látták el a vakációra készülődő gyermekeket.

A diákokkal beszélgettek az egészséges életmódról, a Drogkonzultációs Központ munkatársai pedig a korosztályukra leselkedő veszélyekre hívták fel a figyelmet.

 

<< Vissza az előző oldalra