Kisiskolások vetélkedtek Vas megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az idén 18. alkalommal rendezték meg a DADA versenyt Szombathelyen.

Az immár hagyományosnak számító DADA verseny megyei fordulójának megrendezésére 2017. május 12-én került sor Szombathelyen, az Oladi Általános Iskolában.

 

A megmérettetésen tizenegy, négy főből álló csapat mérte össze tudását. A verseny témája az „Egyedül otthon - biztonságban otthon” témakört ölelte fel, amelyhez kapcsolódóan az alsó tagozatos diákoknak számos érdekes és kreativitást igénylő feladatokkal kellett megbirkózniuk. A feldolgozott kérdések között a korosztályt leginkább érintő bűnmegelőzési szituációk szerepeltek.

 

A vetélkedő fővédnöke dr. Tiborcz János r. dandártábornok, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője volt, az eseményen pedig a Főkapitányságot dr. Tánczi Tibor r. ezredes, bűnügyi főkapitány-helyettes képviselte. A szokásokhoz híven, a feladatok összeállítását a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai végezték.

 

A vetélkedő elsődleges célja az volt, hogy a csapatok - az adott témában - tanúbizonyságot tehessenek a DADA oktatás során elsajátított tudásukról. A csapatok jól vették az akadályokat és senki sem távozott üres kézzel. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Szakközépiskola egyik csapata, a „Picurka szabálykövetők” állhatott fel. A második helyen egy, a Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola és Szakközépiskolából érkezett másik csapat, az „Észőrség” végzett. A harmadik helyen pedig a vasvári Kardos László Általános Iskola csapata, a „Fürkészek” teljesített.

<< Vissza az előző oldalra