Kocsonya bűnmegelőzéssel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci Kocsonyafesztiválon is találkozhattak a rendezvényre látogatók a Miskolci Rendőrkapitányság szakembereivel, a „Házhoz megyünk! Biztonságban Magyarországon!” című prevenciós program keretein belül.

A program fő célja az állampolgárok szubjektív biztonságérzetét negatívan befolyásoló lakásbetörések, gépjárműfeltörések, trükkös lopások megelőzésére hívatott vagyonvédelmi eszközök és módszerek minél szélesebb körben történő ismertetése.

A sokezer résztvevőt vonzó, háromnapos fesztiválon felállított bűnmegelőzési prevenciós pultnál elidőző állampolgárok hiteles forrásból származó információkat kaptak a veszélyhelyzetek elkerülésére, valamint a megfelelő vagyonvédelemhez szükséges döntések meghozatalához. Emellett tájékoztatást kaphattak az áldozatvédelem, az internetbiztonság, a drogprevenció témakörein belüli veszélyekről is.

 

Tanácsainkkal tovább segítünk, hogy ne váljon áldozattá:

Lakásának ajtajára szereltessen fel biztonsági láncot, kiegészítő zárat és ezeket használja is!

Szerelőket, ügynököket, más okkal a lakásába bejutni kívánó személyt kérje meg személyazonosságának igazolására! Ha ez a személy tolakodó, erőszakos magatartást tanúsít, azonnal tárcsázza az ingyenesen hívható 112-es általános segélyhívót!

Soha ne árulja el távollétét azzal, hogy az ajtóra ilyen tartalmú cédulát tesz ki, pl: Elmentem a piacra.

Ne mutogassa drága vagy értékesnek látszó ékszereit idegeneknek.

Pénzkiadó automatáknál, bankban történő pénzfelvétel esetén lehetőleg ismerőssel közlekedjünk és figyeljük meg nem követnek-e!

<< Vissza az előző oldalra