Közbiztonsági nap Sámsonházán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Fiatalok és időskorúak is részt vettek a napokban megtartott nyílt napon.

A Sámsonháza Polgárőr Egyesület a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal és a Salgótarjáni Rendőrkapitánysággal közösen szervezett Közbiztonsági napot 2015. szeptember 5-én Sámsonházán.

A helyi faluházban megtartott rendezvényen az érdeklődők bűnmegelőzési, áldozatvédelmi és balesetmegelőzési ismereteket szerezhettek .  A rendőrségi szakemberek a gyermekek részére a  kerékpáros közlekedés szabályairól balesetmegelőzési, míg az időskorúak részére a besurranásos és trükkös lopások megelőzésére, elkerülésére vonatkozó bűnmegelőzési tanácsokat adtak.  A résztvevők a rendezvényen különböző, korszerű mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi eszközökkel ismerkedhettek meg és próbálhattak ki. Az érdeklődők megismerkedhettek a rendőrség csapatszolgálati tevékenysége során használt felszerelésekkel, technikai eszközökkel is. A település lakosai érdeklődéssel fogadták a rendőrségi bemutatókat és előadásokat, melyet a résztvevők nagy létszáma is bizonyított.

 

<< Vissza az előző oldalra