Közeleg a tél, megszaporodhatnak a falopások

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési tanácsai a téli évszakra.

A téli időszak közeledtével megnő az illegális fakitermelés, illetve a falopások veszélye, ezért kérjük az erdőtulajdonosokat, hogy fordítsanak fokozott figyelmet erdőterületeik védelmére.

Javasoljuk, hogy az erdőbirtokosok lépjenek kapcsolatba egymással és működjenek együtt a szomszédos területek tulajdonosaival az erdőterületeik fokozottabb őrzésének érdekében.

Azokon a településeken, ahol működik polgárőrség, mezőőri vagy tanyagondnoki szolgálat, vadásztársaság úgy célszerű felvenni velük a kapcsolatot. Kérni kell támogatásukat abban, hogy tevékenységük során kísérjék figyelemmel az adott területet, illetve amennyiben gyanús mozgást tapasztalnak az erdőkben és az onnan bevezető utakon, jegyezzék fel a gépjárművek rendszámát, illetve a személyek leírását és soron kívül jelezzék azt az illetékes rendőrkapitányságra. 

Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a fa kivágása, gallyak gyűjtése csak a terület tulajdonosának engedélyével lehetséges, minden más esetben az ilyen cselekmény jogsértésnek - szabálysértésnek, vagy bűncselekménynek - minősül és büntetést von maga után!

Kérünk minden állampolgárt, hogy ha falopás jogsértés elkövetésére utaló jelet tapasztal, azt azonnal jelentse az ingyenesen hívható 112-es, vagy 107-es segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

<< Vissza az előző oldalra