Közös szolgálat az erdők védelmében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Baján a rendőrség a helyi polgárőrökkel és a közterület-felügyelet munkatársaival közös szolgálatok során rendszeresen ellenőrzi a külterületek rendjét.

A bajai rendőrök a polgárőrséggel és Baja Város Közterület-felügyeletének munkatársaival közösen, fokozott ellenőrzéseket tartanak a külterületeken, az erdők közelében és az oda vezető utakon. A visszatérő jelleggel végzett járőrszolgálatok különböző napszakokban történnek, és elsődleges célja, hogy megelőzzék az illegális fakitermelést valamint az egyéb bűncselekményeket. A közös szolgálat során személyesen felkeresik a külterületen élőket is, hogy közvetlenül ismerjék meg a közbiztonsággal kapcsolatos észrevételeiket, véleményüket.

 

A megelőzés érdekében a rendőrség azonban számít az erdőtulajdonosok és erdőkezelők tevékenységére is. Lehetőségük szerint többször látogassák meg a kezelésükben álló területet, ellenőrizzék annak sértetlenségét. Bármilyen jogsértő cselekményt tapasztalnak, a lehető legrövidebb időn belül értesítsék a Bajai Rendőrkapitányságot.

 

A korábbi évek tapasztalatai szerint a fűtési szezon közeledtével több alkalommal bukkannak fel házaló, alkalmi tüzelőanyag árusok, akik főleg idős személyeknek kínálják a télire való tűzifát. Sajnos több esetben előfordult, hogy a gyanútlan vásárlókat becsapták, megkárosították, hiszen nem a megbeszélt minőségű és mennyiségű árut szállították le részükre, valamint feltehetően bűncselekményből származó fát kínáltak megvásárlásra. A csalók jellemzően a megrendelt faanyag mennyiségének mérésekor csapják be gyanútlan áldozatukat, és amire a sértett rájön a csalásra, addig az elkövetők már messze járnak. Másik bevett trükk, hogy nem a megbeszélt minőségű fát szállítják le, és ekkor is gyorsan tovább állnak.  

           

Bizonytalan eredetű faanyagot ne vásároljanak! Gyanús személyek megjelenése esetén, vagy gyanús eredetű tüzelőt árusító teherautót észlelve értesítsék a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-76/513-356-os telefonszámon, vagy tegyenek bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 107-es vagy 112-es központi  segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

<< Vissza az előző oldalra