„Krimit tud?” országos elődöntő Pécsett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium csapata a régiós megmérettetésen a harmadik helyet szerezte meg.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a Pest Megyei Rendőr-főkapitánysággal együttműködve 2019. október 28-án „Krimit tud?” bűnmegelőzési vetélkedőt szervezett a középiskolás diákok számára Pécsett.

A megmérettetés célja a tizenéves korosztály biztonságtudatos életszemléletének kialakítása és a prevenciós módszerek elsajátítása volt. A versenyzők – különböző, a korosztályukban leggyakrabban előforduló élethelyzetekben – a Beugró című televíziós műsor játékszabályai szerint mutattak be jeleneteket. A csapatok ügyesen improvizáltak, a helyzetgyakorlatokat kitűnően oldották meg a vidám hangulatú eseményen.

A rendezvényen Baranya, Tolna, Somogy és Zala megyei középiskolás csapatok – összesen 24 diák – vettek részt. Tolna megyét a Szekszárdi I. Béla Gimnázium és a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium csapata képviselte.

kép

 

A zsűri bűnmegelőzési és színészi szempontból is értékelte a diákok teljesítményét. Az elődöntőt végül a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium csapata nyerte. A harmadik helyen a Bonyhádi Petőfi Sándor Gimnázium diákjai végeztek.  

A „Krimit tud?” bűnmegelőzési vetélkedő országos döntőjét 2019. november 12-én Budapesten rendezik meg.

<< Vissza az előző oldalra