Kurityánban is házhoz mentünk

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében folytatja a „Házhoz megyünk!” elnevezésű kampányát. Legutóbb Kurityánban vendégeskedett a bűnmegelőzési rendezvény.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság munkatársai 2021. július 19-én a Kurityáni Művelődési Házban várták az érdeklődőket. A rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakembere, egy iskolaőrrel, illetve egy helyben szolgálatot teljesítő körzeti megbízottal együtt látták el vagyonvédelmi tanácsokkal, és a 112-es segélyhívóval kapcsolatosan a kampány iránt érdeklődőket. Szó esett többek között a lakásbetörések elleni védelemről, és az „unokázós csalások”elkerülésének, illetve az erőszakos bűncselekmények megelőzésének lehetőségeiről is.

A Házhoz megyünk program elsődleges célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat, és közvetlen ajánlásokat. A helyszíneken az érdeklődők megismerhetik a különféle vagyonvédelmi eszközöket és azok működését is.

Amennyiben bármilyen jogsértést észlelnek, kérjük, forduljanak bizalommal a legközelebbi rendőrhöz, vagy telefonon tegyenek bejelentést a 112-es központi segélyhívó telefonszámon!

 

<< Vissza az előző oldalra