Leáldozóban a csalóknak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közelmúltban két esetben is meghiúsult a csalók tevékenysége Baranya megyében, mivel a kiszemelt áldozatok éberségüknek köszönhetően időben észlelték, hogy megpróbálták rászedni őket.

Az egyik esetben a klasszikus „unokázós” csalás módszerével akartak egy idős személyt félrevezetni és megkárosítani. A telefonon bejelentkező csalót azonban már mondókája közben félbeszakította a hívott fél, aki ezt követően azonnal bejelentést tett a rendőrségre. A másik esetben egy ismeretlen, azonban rendkívül barátságos hang azzal kereste meg a hívott felet, hogy egy telefonszolgáltató cég nyereményjátékán nagy összegű tárgyjutalmat nyert, azonban a szállítás költségét neki kell kifizetnie. A telefonáló itt sem jutott hozzá a kicsalni kívánt összeghez, mivel a sértettnek a kért pénzösszeg elutalását követően gyanússá vált a hívás, és még időben intézkedni tudott a tranzakció leállításáról. Ha sikerül a csalók terve, akkor a sértetteknek összesen közel nyolcmillió forint kárt okoztak volna.

 

A hasonló esetek elkerülése érdekében fontos tudni, hogy:

 

  • az „unokázós” csalásokat családtagjaikért aggódó, főként idős emberek megkárosítására találták ki az elkövetők. A hívó fél megpróbálja a kiszemelt áldozattal telefonon elhitetni, hogy szerettük nagy bajba került (általában baleset érte), és sürgősen pénzre van szüksége. Ezt követően a rémült sértett a lakásán megjelenő idegen személynek is hajlandó készpénzt átadni. Rokonaival beszélje meg, hogy baj esetén hogyan értesítik egymást, ne dőljön be a csalóknak!

 

  • egyetlen szolgáltató sem rendez olyan nyereményjátékokat, amelynek kapcsán a szolgáltatásaikkal összefüggő nyereményekért előzetesen fizetni kellene. Soha ne adja meg ismeretlen telefonálóknak személyes, illetve banki adatait (PIN kód, számlaszám, jelszó, bankkártya adatok)! Amennyiben ilyen hívást kap, kérje el a hívó elérhetőségét vagy kérjen későbbi visszahívást! Ez idő alatt a szolgáltatók ügyfélszolgálatán ellenőrizze le a hívás valóságtartalmát. A hívást követően jegyezze fel annak időpontját, és tegyen bejelentést a rendőrségen! Írja le a hívó által bemondott nevet, az általa használt bankszámlaszámokat, mert ezzel segítheti a rendőrség felderítő munkáját!

 

Amennyiben mégis hasonló jellegű bűncselekmény áldozatává vált, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es "Telefontanú" zöld számán, a 107, vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén. 

 

<< Vissza az előző oldalra