„Legyen más a szenvedélyed!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Városi Sportcsarnoknál volt a következő állomása 2014. október 2-án a „Legyen más a szenvedélyed!” elnevezésű Európai Unió által finanszírozott drogellenes projekt országos roadshow-jának.

A kezdeményezés 2014. március végén indult útjára és a tervek szerint 78 hasonló rendezvény valósul meg. A projekt fő célja minél szélesebb körben megismertetni a Nemzeti Drogellenes Stratégiát és a fiatalok figyelmét felhívni arra, hogy a szenvedély adta öröm forrása nem csupán valamilyen káros függőség lehet.

 

A kaposvári rendezvényen több száz középiskolás diák vett részt, akik a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály, valamint a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai segítségével kerékpáros akadálypályán bizonyíthatták ügyességüket, kipróbálhatták az „ittas szemüveget” és megtekinthették a szolgálati járműveket. A bűnmegelőzési standnál kérdéseikre szakemberek válaszoltak, valamint a jelentkezők drog-totót és KRESZ tesztet is tölthettek.

<< Vissza az előző oldalra