Lezárult a TÁMOP projekt Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az összefogás elérte a célját. Eredményesen zárult az „Áldozatsegítő kapacitás fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság és közreműködő partnerei 2015. május 28-án Szolnokon tartották meg az „Áldozatsegítő kapacitás fejlesztése Jász-Nagykun-Szolnok megyében” című TÁMOP pályázat projektzáró rendezvényüket. A megjelenteket Dr. Urbán Zoltán rendőr ezredes, rendőrfőkapitány köszöntötte, majd Szakács László rendőr alezredes, projektmenedzser összefoglaló tájékoztatást adott a programról.    

A megyei rendőr-főkapitányság a Társadalmi Megújulás Operatív Program segítségével, pályázati úton elnyert erőforrások felhasználásával, 2013. április és 2015. május közötti időben számos programelem komplex bevezetésével valósította meg a projektet. A főkapitányság a pályázati anyagban leírtak megvalósításához 113 066 180 forintot nyert el.

 

A megvalósítás során a főkapitányság alapvető célként tűzte ki a hatósági munka színvonalának javítását, a társadalmi szemléletformálás és szerepvállalás erősítését. A projekt elsődleges célja volt, hogy erősítse az áldozatokkal szembeni humánus, empatikus bánásmódot, segítse a bűncselekmény okozta sérelmek feldolgozását, a krízishelyzet megszüntetését a helyreállító igazságszolgáltatás részelemeként. A projektben közel 300 közreműködő intézmény vett részt, akik az áldozatvédelem komplexebb, hatékonyabb, gazdaságosabb és gyorsabb ellátása, az esetleges konfliktusok és a problémák többirányú kezelése érdekében sikeresen együttműködtek.

 

Eredményesen megvalósult programok:

  • jelzőrendszeri tagok képzése
  • Lelki Elsősegély Telefonszolgálat
  • szakmai oktatások
  • kommunikációs tréningek a bűnügyi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti és körzeti megbízotti állomány részére
  • különböző áldozatsegítő szolgáltatások a bűncselekmények és egyes szabálysértések áldozatai valamint családtagjaik részére
  • „áldozatvédelmi csoport”-ok létrehozása
  • bűnmegelőzési technikai eszközökkel való ellátás
  • mediációs program a felek közötti konfliktus feloldására
  • a projekt során végzett tevékenységek és szolgáltatások megismertetését és népszerűsítését szolgáló programok ( Zsaru-Napok, Áldozatvédelmi Road-show-k)
<< Vissza az előző oldalra