„Migráns gyermekek jelzőfényei”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szakmai konferencia a Gyermeki Jogok Világnapja alkalmából.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya és a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Szociális és Gyámhivatala „Migráns gyermekek jelzőfényei” címmel szakmai konferenciát tartott 2014. november 20-án 8 óra 30 perctől a Gyermeki Jogok Világnapja alkalmából.

 

Ezen a jeles napon a megye gyermekvédelemben érintett szervezeteinek képviselőit hívták meg - formális ünnepség helyett - egy, a gyermekvédelem napi gyakorlatán túlmutató, illetve viszonylag ritkán előforduló kérdésben tematikus szakmai konferenciára, melynek megrendezésében a BKMKH Szociális és Gyámhivatal munkatársai társszervezőként vettek részt.

 

A szakmai konferenciát dr. Zombor Attila, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Főigazgatója és Szabó Vendel r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese nyitotta meg és köszöntötte a résztvevőket. A rendezvény fővédnöke dr. Gyurkó Szilvia ,az UNICEF Magyarországi Bizottságának leköszönt Gyermekjogi Igazgatója volt.

 

A konferencia témaválasztását az a tény is motiválta, hogy Bács-Kiskun megye déli határán egyre jelentősebb a befelé irányuló és nagy számban, úgynevezett kísérő nélküli kiskorúakat érintő migráció, ami elsősorban határsértéssel valósul meg. Az idegenrendészettel is kapcsolatos jogszabályok alkalmazása, a nemzetközi vonatkozású ügyekben történő eljárás speciális szakértelmet, jártasságot kíván.

 

A résztvevők 8 előadást hallgathattak meg. A gyermekvédelmi szakemberek kijelentették, hogy a gyermeki jogok teljesülését akkor lehet a legteljesebb módon érvényesíteni, ha hazánkban a migráns gyermekek is a magyar állampolgárságúakkal egyező ellátásban részesülhetnek, melyre mind a Nemzetközi szerződéseink, mind az ország jogállamisága is kötelez bennünket. Az ellátásokhoz való hozzájutás biztosítéka pedig mindig a szakemberek felkészültségében rejlik.

 

<< Vissza az előző oldalra