„Ne szédítsen, mert rögtön hívom a rendőrséget!”

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Összegyűjtöttünk pár mondatot azoktól az idős asszonyoktól, akik nem dőltek be az unokázós csalóknak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt időszakban több településen is felütötték fejüket az unokázós csalók.

A sértetteket minden esetben azzal a történettel hívták fel, hogy hozzátartozójukat - gyereküket, unokájukat - autóbaleset érte és pénzre van szükségük, hogy a baleset során szerzett sérüléseiken túl egyéb bántódásuk ne essen.

Most összegyűjtöttük azokat a mondatokat, amit az idős asszonyok mondtak - tanúkihallgatásaik során - mielőtt a csalók bontották a vonalat:

  • „ne szédítsen, mert rögtön hívom a rendőrséget",
  • "nem tudok segíteni, mert nem hiszem el ezt az egészet",
  • "nem adok pénzt, inkább odaküldöm apádat",
  • "nem megyek sehová, mert fáj a lábam hívd anyádat”.

Két kazincbarcikai asszony azonban áldozatul esett a napokban a csalóknak. Egy 83 éves hölgy egymillió hatszázezer forintot, míg egy 70 éves asszony több mint ötszázezer forintot utalt át pénzügyi transzferszolgáltatón keresztül egy részére megadott angliai számlaszámra.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét, hogy bármilyen pénzátutalási tranzakció megkezdése az alábbi óvintézkedéseket tegyék meg:

  • hívják fel a „balesetben” jelölt hozzátartozójukat,
  • a telefonálótól minden esetben kérdezzenek olyan dolgot, amelyet ténylegesen csak hozzátartozójuk tudhat Önökről (ez lehet például egy becenév, egy közös emlék) ezzel is csökkentve áldozattá válásukat.

 

<< Vissza az előző oldalra