Négycsillagos Közösségi Játékok Gyulán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nagyszabású sportrendezvény bűnmegelőzési programokkal.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Ágota Alapítvány és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács 2014. március 30-án a „Legyen a sport a szenvedélyed!” kampány keretében állami gondoskodásban, valamint a nevelőszülő hálózatban nevelkedő hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett sportrendezvényt Gyulán. A „Négycsillagos Közösségi Játékok” elnevezésű labdarúgó tornának a gyulai Grosics Labdarúgó Akadémia adott otthont. A rendezvény célja a sport, mint szabadidős tevékenység és életforma népszerűsítése volt. Emellett a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekmények, az áldozattá válás megelőzését segítő programokkal várták a közel 300 gyermeket és fiatalt. A rendezvényen részt vett dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, miniszteri biztos, dr. Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, dr. Polyák Zsolt r. ezredes, Békés megye rendőrfőkapitánya és Kolysza Zoltán r. alezredes, a Gyulai Rendőrkapitányság vezetője is. 

<< Vissza az előző oldalra