Nyáresti információk a biztonságért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai kötetlen, ám fontos témákat boncolgató beszélgetésre invitálták az egyik kecskeméti városrész lakóit.

A Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete bűnmegelőzési lakossági fórumot szervezett 2021. augusztus 4-én kora este Kecskeméten, a vacsiközi városrész lakói részére. A kérdezés és tapasztalat-megosztás lehetőségét is biztosító rendezvényen megjelent 32 főnek Váróczi-Bakos Rita c. r. őrnagy, bűnmegelőzési főelőadó elsősorban azokat a veszélyforrásokat ismertette, amelyek a mindennapok során, valamint az internet világában leselkednek a lehetséges áldozatokra.

A Guba parkban rendezett fórumon a szakember tájékoztatást adott a nyári időszakra jellemző különböző trükkös módszerekkel elkövetett lopások, csalások eseteiről, azok megelőzésének lehetőségeiről.

Az interaktív program során egyéb ajánlásokat is kaptak az érdeklődők, amelyek figyelembevételével elkerülhetik, hogy sérelmükre bűncselekményt kövessenek el. Természetesen azt is megtudhatták, ha mégis bűncselekmény áldozatává váltak, hogyan, milyen érdemi információkkal hívják a rendőrséget.

Tájékoztatást kaptak a 112-es általános segélyhívó használatáról, illetve az állami és civil áldozatsegítési, kárenyhítési szolgáltatások lehetőségeiről.

 

Segélyhíváskor mit kell mindenképpen elmondani?

A 112-es segélyhívószám hívását követően a hívásfogadó központ operátora jelentkezik, aki az alábbi alapinformációkat fogja megkérdezni, melyekre – a körülmények és a lehetőségek függvényében – érdemes felkészülni, tagoltan és érthetően válaszolni:

  • a bejelentő neve, telefonszáma
  • az esemény helyszíne
  • mi történt, kinek van szüksége segítségre
  • az esemény kapcsán felmerül-e valakinél közvetlen életveszély
  • esetleges sérültek száma, a sérülés(ek) foka
  • az esemény folyamatban van-e vagy már lezajlott.
<< Vissza az előző oldalra