Nyári táborban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai táborozó gyerekeknek tartottak interaktív előadások.

A Debreceni - Nyíregyházi Egyházmegye, Debreceni Megtestesülés Plébánia által szervezett nyári táborban jártak a rendőrök 2017. június 20-án.

A rendezvényen bűnmegelőzési, közlekedési, közrendvédelmi és bűnügy technikai foglalkozásokat szerveztek az egyenruhások a közel 100 iskolást számláló csoportnak. A táborozók betekintést nyerhettek a rendőrök munkájába és megtekinthették a szolgálati felszereléseket, valamint a rendőrautót is.

Interaktív módon minden gyerek húzott egy – bűnmegelőzéssel vagy általános rendőri tevékenységgel kapcsolatos – kérdést, amelyet Bereczki Dóra rendőr főtörzsőrmesterrel együtt megbeszéltek. A Debreceni Rendőrkapitányság munkatársai felhívták az általános iskolások figyelmét a nyár veszélyeire, az internet biztonságos használatára és a kábítószerek veszélyeire, valamint következményeire.

Király Attila rendőr őrnagy jóvoltából a gyerekek megismerhették a bűnügyi technikus munkáját, majd saját kezűleg is kipróbálhatták az ujjnyomat rögzítését.

A résztvevőknek Kovács Mihály rendőr százados közlekedésbiztonsági előadást tartott, amely során felhívta a figyelmüket a gyalogos és kerékpáros közlekedés szabályaira.

<< Vissza az előző oldalra