Nyáron is biztonságban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a gépjárműfeltörések megelőzésére kiemelten fókuszál a nyári turisztikai szezonban.

A korábbi évekhez hasonlóan bűnmegelőzési őrjáratot indított a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, 2019. június 6-án Pécs és Orfű települések területén járőröztek. Az őrjárat célja a nagyobb tömegeket vonzó, turisztikai szempontból frekventált helyek – fürdőhelyek, parkolók – környékén a jogsértések megelőzése, az állampolgárok vagyonbiztonságának növelése.

A nyári pihenés, kikapcsolódás zavartalansága érdekében kellő elővigyázatosággal mi is sokat tehetünk értékeink védelméért. A parkolás kezdetekor ellenőrizzék, esetleg maradt-e a gépkocsi utasterében értékes vagyontárgy! A látható helyen hagyott táska vagy ruházat akkor is felhívja az elkövető figyelmét, ha abban nincs érték, mivel ezt nem tudhatja a tettes. A jármű ajtaját zárják le, az ablakokat húzzák fel, amikor kiszálltak a kocsiból, még akkor is, ha csak rövid időre távoznak! Az indítókulcsot mindig tartsák maguknál, azt biztonságos helyen tárolják. Amennyiben azt tapasztalják, hogy feltörték kocsijukat, tegyenek bejelentést a rendőrségen és ne nyúljanak semmihez, hiszen a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja!

Amennyiben bűncselekmény áldozataivá válnak, hívják a rendőrség 107-es vagy 112-es  ingyenesen hívható központi segélyhívó számainak valamelyikét!

 

 

<< Vissza az előző oldalra