Összefogás a bűnmegelőzésért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Példaértékű a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács megalakulása a többi megye számára is.

A Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal tanácstermében, 2015. február 23-án tartotta alakuló ülését a Tolna Megyei Bűnmegelőzési Tanács.

A rendezvényen Dr. Hatala József r. altábornagy, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, valamint Ribányi József, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke, továbbá dr. Soczó László r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is részt vett.

Az ülésen elhangzott, hogy a tanács a közbiztonság,- és ezzel együtt a lakosság biztonságérzetének erősítését tűzi zászlajára, mely magában foglalja a különböző módszerek kidolgozását, és az eszközállomány bővítését, korszerűsítését is.

A tagok továbbá fontosnak tartják a szervezetek közötti együttműködést is, mely nélkül nem valósulhat meg az átfogó bűnmegelőzés, mely kiterjed a legkisebbektől az időseken át a hátrányos helyzetű emberekig.

Dr. Hatala József r. altábornagy hangsúlyozta, a cél az országos bűnmegelőzési hálózat létrehozása és működése.

<< Vissza az előző oldalra