Ovizsaru Zala megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zalabéri és pakodi óvodába látogattak el a rendőrök.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának koordinálásával a megyében 11 óvodával bővítették az OviZsarut, a Rendőrség legkisebbeknek szóló megelőzési programját.

A zalabéri Kastélykert Óvodában 2019. december 10-én, míg december 4-én a pakodi Szivárvány Óvoda-Bölcsőde ovisainál tartotta meg Császár Éva rendőr százados az első foglalkozást.

A kicsik nagy örömmel próbálták fel a rendőrsapkát, csodálták meg a rendőrök eszközeit, valamint hallgatták meg a munkájukról szóló érdekes beszámolót.

A gyerekek találkozhattak a program két kesztyűbáb szereplőjével, Rosszcsont Rozival és Rosszcsont Ricsivel, valamint megismerkedhettek Rendőr Robival is.

A rendőrök a bábok segítségével magyarázták el az ovisoknak, hogy ki az idegen, mit mondhatnak el idegen embernek magukról és a családjukról. Felhívták a figyelmet, hogy ha egyedül otthon tartózkodnak, mik a fontos tudnivalók; telefonálás, idegenek beengedése a lakásba.  Az előadáson a közlekedés szabályaival is ismerkedtek az ovisok.

 

<< Vissza az előző oldalra