Prevenció a Várdombi Délutánon

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Marcali Rendőrkapitányság munkatársai 2022. július 16-án délután a Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola udvarán megrendezett programhoz bűn- és balesetmegelőzési, valamint áldozatvédelmi standdal csatlakoztak.

A helyszínen játékos feladatokkal, hasznos tanácsokkal és szóróanyagokkal várták a megjelenteket, akik kocka-puzzlet rakhattak ki, különböző témájú rejtvényt fejthettek, valamint kipróbálhatták a „részeg szemüveget” és a „drogos szemüveget” is. A legkisebbek színeztek, és rendőrsapkát készítettek, valamint a rendőrautóba is beülhettek, aminek mint mindig, most is nagy sikere volt.

A rendezvényen a szakemberek felhívták a figyelmet a biztonságos közlekedésre, kiemelve a gyalogos- és a kerékpáros közlekedés szabályainak betartását, továbbá a nyári szünidő veszélyei, valamint az áldozattá válás megelőzése témakörben is hasznos tanácsokat adtak. Az érdeklődők a 112-es segélyhívó szám használatával, valamint a néma segélykiáltás kézjelének megismerésével kapcsolatban is hasznos tanácsokat kaptak.

 

A standhoz látogató gyerekek nem távoztak üres kézzel, apró rendőrségi ajándékok leltek új gazdáikra a programon.

 

A Marcali Rendőrkapitányság az alábbi bűnmegelőzési tanácsokat ajánlja elsősorban a gyermekek figyelmébe: 

- Mindig tudják szüleid, az érted felelősséget vállalók, hogy hol vagy, kivel találkozol és mikor érsz haza!

- Közlekedés során tartsd be a szabályokat, hogy ne érjen baleset!

- Ne fogadj el, és ne próbálj ki semmilyen tudatmódosító szert!

- Tiéd a döntés! Ne tégy olyan dolgot, amiről tudod, hogy hosszabb távon drága árat fizetsz érte!

- Ne higgy el feltétlenül mindent, amit az interneten találsz!

- Ha bajba kerülsz, hívd a segélyhívó telefonszámokat!

<< Vissza az előző oldalra