Prevenciós előadás egy győri középiskolában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A „Kossuth Napok” rendezvény keretén belül tartottak bűnmegelőzési előadásokat a rendőrség szakemberei 2017. március 14-én délelőtt.

A Kossuth Lajos Ipari Szakképző Iskola immár hagyományosan minden évben megrendezi a „Kossuth Napokat”. A rendezvényre ebben az évben is meghívást kaptak a rendőrség bűnmegelőzési szakemberei, akik több témakörben tartottak élményszerű előadásokat az itt tanuló ifjúság részére. Az interaktív tájékoztatókon a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályáról ketten, míg a Győri Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályáról egy szakember beszélgetett a fiatalokkal az ifjúkori bűnelkövetővé- és sértetté válás elkerülésének lehetőségéről, a diákcsíny és a bűncselekmény elkülönítéséről, valamint a kábítószer-használat ártalmairól és következményeiről.

<< Vissza az előző oldalra