Prevenciós nap Dombóváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendezvény versenyének fő témája a baleset-megelőzés volt.

Dombóváron 2015. április 17-én a városi rendőrkapitányság munkatársai rendezték meg a „Prevenciós Nap” elnevezésű bűnmegelőzési programot. A program során a helyi diákok minden évben más-más témakör alapján összeállított ügyességi és elméleti feladatok során mérik össze tudásukat.

Ez alkalommal a baleset-megelőzés, a közlekedési szabályok ismerete, valamint a szabályszegések következményei adták a feladatok alapjait. Összesen öt feladatot kellett a csapatoknak megoldani. Közlekedéssel kapcsolatos teszt, akadálypálya, kerékpáros ügyesség, vízsugár irányítás, valamint bűnmegelőzési puzzle is részét képezte a megmérettetésnek. A rendezvény ideje alatt rendőrségi kutyás bemutató, motoros bemutató, mentési gyakorlat várta az érdeklődőket, akik a részeg szemüveget is kipróbálhatták.

Eredmények:

1. Apáczai Csere János Szakközépiskola Dombóvár „Szaki és a többiek” csapata

2. Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár „Furakor” csapata

3. Illyés Gyula Gimnázium Dombóvár „Preferiti” csapata

A rendezvény célja a jogkövető magatartás népszerűsítése, valamint az áldozattá és elkövetővé válás megelőzése.

<< Vissza az előző oldalra