Prevenciós szakemberek az Iskolai Közösségi Szolgálat Börzén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési munkatársai a Győri Tankerületi központ meghívására vettek részt a rendezvényen.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Polgári Védelmi Szövetség szervezésében 2019. november 22-én került megrendezésre, az Iskolai Közösségi Szolgálatot népszerűsítő rendezvény Győrben, az Olimpiai Sportpark tornacsarnokában. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának és a Győri Rendőrkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai, a Győri Tankerületi központ meghívásának eleget téve ragadták meg a lehetőséget, hogy a program keretében közvetlenül mutathatták be az érdeklődő diákoknak, hogy a rendőrség milyen lehetőségeket nyújt a közösségi szolgálat teljesítésére.

A köznevelési törvény szerint ugyanis a középiskolásoknak az érettségi vizsga előtt 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteniük.

Közösségi szolgálat a szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.
 

<< Vissza az előző oldalra