Projekt az áldozatokért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két év alatt ezreken segítettek a rendőrség támogatásával Komárom-Esztergom megyében.

Tatabányán tartották záró rendezvényét a TÁMOP 5.6.1-C uniós támogatással megvalósuló Provictim elnevezésű áldozatvédelmi projektnek 2014. június 30-án.  A kétéves program az Utcai Szociális Segítők Egyesülete, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálatának áldozatsegítőinek, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának, és Oroszlány Város Szociális Szolgálatának együttműködésével valósult meg.  A projekt elsődleges célja a bűncselekmények megelőzése és a jogsértések áldozatainak támogatása volt. Ennek érdekében a két év alatt a résztvevők egy komplex programsorozatot valósítottak meg. A négy szervezet közös munkájával napi 24 órában elérhető telefonos krízisvonalat működtetett, pszichológusi segítséggel egyéni tanácsadás, önsegítő és személyiségfejlesztő csoport indult útjára. A programban résztvevő szakemberek számára mediációs, kommunikációs, szervezetfejlesztési, családon belüli erőszak témájú képzéseket, tanfolyamokat szerveztek. A rendőrség a projekt keretein belül iskolai bűnmegelőzési programot és nyári tábort indított Biztonság Szigete elnevezéssel. Emellett az időskorúak áldozattá válásának megelőzése érdekében tovább folytatódott a Biztonságos időskor kortárssegítő képzés, valamint megyeszerte vagyonvédelmi lakossági fórumokat tartottak a rendőrök. A program záró rendezvényén adták át a Szemfüles szomszédok elnevezésű pályázat nyerteseinek a díjakat. A nyertes lakóközösségek Tatabánya, Szárliget, Környebánya, Tata, Vértesszőlős településeken valósítják meg a szomszédok összefogásával a programot.

<< Vissza az előző oldalra