„Pusztán hatan”- összefogás az idősek biztonságáért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A prevenciós program részleteit sajtótájékoztató keretében ismertette dr. Kovács Attila r. alezredes a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának megbízott vezetője 2017. május 26-án.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság is részt vesz a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával hat megyében megvalósuló bűnmegelőzési projektben, amely kifejezetten a szép korúakat célozza. „Pusztán hatan - hat megye rendőrségi összefogása az alföldi időskorúak biztonságáért” címmel indult el a prevenciós program 2017. május 23-án. Célja, hogy a megyénkben található 25 legkisebb lélekszámú településen élő emberekhez is eljussanak azok az információk, amelyek hozzájárulnak az ott élők szubjektív közbiztonságérzetének és önvédelmi képességük javításához. A településeken információs pontot hozunk létre, ahol egy életnagyságú rendőr makettet helyezünk ki, amelynek zsebeibe hasznos, bűnmegelőzési tanácsokat tartalmazó szóróanyagok és egyéb kiadványok kerülnek. Az információs pontokat az idősek által gyakran látogatott, könnyen elérhető helyeken jelöljük ki. A települések lakosságát kollégáimmal közösségi fórumokon közvetlenül is megszólítjuk hangsúlyozta dr. Kovács Attila r. alezredes.

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra