Rendhagyó bűnmegelőzési előadás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Úszó táborban résztvevő gyermekeknek tartottak előadást a bűnmegelőzési szakemberek rendhagyó módon, Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdőn, a strand területén.

A  Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai úszó táborban résztvevő gyermekeknek tartottak rendhagyó, interaktív előadást Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdőn, a strand területén 2017. július 21-én. A gyerekek kikapcsolódás közben, közvetlenül a medencék mellett kaptak tájékoztatást az előadóktól a fürdőzés veszélyeiről, a parton hagyott értékek tárolásáról. Az előadók gondoskodtak a játékról is és a gyerekek szívesen vettek részt a bűnmegelőzési témájú puzzle összerakásában.

Fogadják meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság négy tanácsát a biztonságos strandoláshoz:

  • A strandolásra értékes tárgyakat ne vigyenek magukkal! Amit feltétlenül fontos magukkal vinni, helyezzék el a fürdőhely megőrzőjében;
  • A pénztárcákat ne tartsák a strandtáska tetején, hanem helyezzék biztonságba;
  • A nyakban viselhető, vízhatlan pénztárca szintén nagyszerű megoldás a tolvajok ellen.;
  • A parton vagy a medence szélén ne hagyják őrizetlenül csomagjaikat, inkább felváltva vigyázzanak rá;

 Amennyiben rendőri segítségre van szükségük, hívják a 112-es segélyhívót!

<< Vissza az előző oldalra