Rendőrök a törökszentmiklósi Amerikai Autós Találkozón

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Prevenciós pontot működtettek a megelőzési szakemberek a családi rendezvényen.

Törökszentmiklóson immár 4. alkalommal rendezték meg 2020. július 11-én az Amerikai Autós Találkozót, amelyre hagyományosan, a helyi rendőrkapitányság megelőzési szakemberei is meghívást kaptak.  A felkérésnek természetesen örömmel eleget tettek a rendőrök, akik a rendezvényen prevenciós pontot működtettek. A bűn- és balesetmegelőzési standot nagyon sok család felkereste, hiszen az egyenruhások minden korosztály számára készültek játékos, interaktív feladatokkal.

A gyermekeket leginkább a rendőrautó érdekelte, amelybe ez alkalommal be is ülhettek, továbbá gyakorolhatták a közlekedési ismereteiket puzzle kirakásával. Több család választotta a közlekedés tábla ismerethez kapcsolódóan a memória játékot. Az érdeklődők kipróbálhatták a részeg szemüveget, ami során a megelőzési szakemberek a zéró tolerancia elvére hívták fel figyelmet! A felnőttek számára különböző feladatlapokat hoztak a rendőrök, nagyon sokan megmérték tudásukat az autós, motoros és kerékpáros teszt kitöltésével.

A rendezvényen népszerű volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály által készített, „Ne ess rabul, inkább keress alul: Bogozd Ki!” elnevezésű drogprevenciós szókereső, amit többen a helyszínen megfejtettek.

A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság prevenciós pontját 150 fő látogatta meg.

 

 

 

 

 

<< Vissza az előző oldalra