Rendőrségi programok a szécsényi iskolában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

D.A.D.A. vetélkedő és tárgyalás.

A szécsényi II. Rákóczi Ferenc Iskola 6. osztályos tanulói 2013. június 13-án délelőtt D.A.D.A. vetélkedőn vettek részt a Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Programjának zárásaként. A vetélkedőt Rácz Imre rendőr alezredes a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, Bűnmegelőzési Alosztályának szakembere szervezte és bonyolította le, aki két éven keresztül tartott bűnmegelőzési és áldozatvédelmi órákat az iskolában.

A vetélkedőn a diákok teljesítményükkel bizonyították, hogy hasznos volt az elmúlt két év közös munkája, hiszen a csapatok kimagasló eredményeket értek el a versenyen.

 

A számos tárgynyeremény mellett a legjobban teljesítő csapatot Szécsény város rendőrkapitánya, Dr. Ludvai Dezső r. alezredes rendőrautóval vitte másnap iskolába, mely nagy megtiszteltetést jelentett a nyertes csapat tagjai számára.

 

Az iskolai tanítás utolsó napján, 2013. június 14-én, a középiskolás diákoknak „Élőben a tárgyalóteremből” címmel szerveztek programot a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Szécsényi Rendőrkapitányság munkatársai. A szereplők egy tárgyalást adtak elő, mely egy fiatalkorú diáklány ellen folyt visszaélés kábítószerrel bűncselekmény miatt. A résztvevők hiteles képet kaptak a bírósági tárgyalás menetéről, a bíró, az ügyész, a védő, a szakértő szerepéről, a tanúk és a vádlott jogairól és kötelességeiről. Az ítélethozatal előtti szünetben a diákoknak lehetőségük nyílt véleményük kifejtésére az üggyel kapcsolatban, illetve arra, hogy elmondják, a megismert körülmények alapján, ők milyen ítéletet hoznának.

 

Délután pedig az iskola udvarán kerékpáros ügyességi versenyen vehettek részt az érdeklődők, ahol nemcsak gyakorlati tudásukról adhattak számot, hanem a biztonságos közlekedés szabályaira is felhívták a figyelmüket.

<< Vissza az előző oldalra